♥13. fejezet : Zokogás és szerelem♥

13. fejezet

Zokogás és szerelem

*Jessie szemszög*

Reggeltől estig a gyerekkel kell foglalkozni. Persze úgy, hogy közben ne érje sérelem a törött kezünket/lábunkat. Louis amikor csak tud, ledobja magát az ÉN ágyamra és bámulja a tv-t. Esküszöm egyszer kidobom azt a hülye plazmatv-t az ablakon!

- Segítenél? - néztem rá, amikor már nagyon fájt a lábam a sok megerőltetéstől. Felsóhajtott, majd odadobott nekem egy tiszta pelenkát.

- Tessék! Segítettem! Mostmár nézhetem tovább a meccset?! - háborodott fel. 

- Höh, Loui lehet, hogy eltört a kezed, de nekem meg a lábam. De én nem lustálkodok az ágyban egész nap, hanem szenvedek, mert hidd el, ez nem kis meló! - vádoltam. Ő úgy legyintett, hogy végig rám se nézett:

- Ja persze persze! Mostn nézném a meccset! - erre a tv elé álltam:

- Louis William Tomlinson! Segíts nekem a gyereknevelésben! Ennyire nagy kérés ez?!

- Úgy, hogy tőlem kéred? Hát elég nagy! Ja, és tudtommal nem vagy az anyám! - magyarázott - Na menj a tv elől!

- Nem tetszik a modorod! - fintorogtam, mire durván felkapta a vizet. Felállt és kiabálni kezdett velem:

- Jessie nem fogok segíteni! Nem én akartam, hogy ez a retvadék kölyök idejöjjön! A te felelősséged, ne engem csesztess folyton! 

- Azt sem akartam, hogy én idejöjjek? ‹:( - rémültem meg. Louis megvonta a vállát:

- Hát nem rajongtam az ötletért, hogy a második anyámmal éljek! Folyton csak 'csináld ezt! Csináld azt!' ELEGEM VAN! Borzalmasan idegesítő vagy! Fogd fel!!! Soha nem akarnék saját akaratomból veled lakni, egyszerűen borzasztó vagy, elviselhetetlen! - ordított. Én teljes erőmből bőgni kezdtem. Louis egy állat, és én ezt nem láttam előre. Ráadásul ő volt a kedvencem! Iszonyatosan megbántott, sosem bocsájtom meg neki!!! ›:( Teli torokból kiabálni kezdtem és hozzávágtam a párnákat:

- KIFELÉ! TŰNJ KIFELÉ! HAGYJ ENGEM BÉKÉN ÖRÖKRE!!!! - majd úgy elszabadultak az indulatok, hogy kinyitottam a szekrényajtómat, kitéptem a Louis-os képet és cafatokra szaggattam. 

- MENJ INNEN, NE IS LÁSSALAK TE DÖG!!! - kiáltottam. Louis végre kiment a szobámból. Amint becsukta maga mögött az ajtót, én keserves zokogásban törtem ki.

*1 óra múlva*

Csak a sarokban zokogtam. Azóta Miranda elaludt, ezért rá sem volt gondom (én legalább törődöm vele, nem úgy mint egyesek). Nem bírtam abbahagyni a sírást. Az ajtót is bezártam. Louis kétszer meg is jelent, de mivel nem ő személyesen Jackie Chan, nem tudta berúgni az ajtót. 2 próbálkozás után hagyta a csudába. Viszont azzal nem számoltam, hogy Harry visszajön. Hirtelen kopogni és kiabálni kezdett:

- Jessie! Megjöttem! Beengedsz? - kérdezte. Én kinyitottam az ajtót. Harry belépett az ajtón, és meglátta a kisírt fejemet.

- Mi történt? - kérdezte teljesen rezzenéstelen arccal. Beengedtem, majd bezártam az ajtót. Ránéztem:

- Semmi érdekes.. - szipogtam. Harry leült az ágyamra:

- Komolyan! Mi a gond?

- Louis.. - nyögtem ki, de már megint a sírás kerülgetett. Harry elcsodálkozott:

- Mit csinált? - erre elmeséltem a történetet, de a végén teljesen kitört belőlem a sírás.

Harry átölelt. Teljes erőmből magamhoz szorítottam:

- Annyira fáj, hogy ezt gondolja rólam! ‹:( - sírtam. Harry vígasztalt:

- Jól van, semmi baj! Nyugodj meg! - mondta. Amikor már kicsit kezdtem magamhoz térni, felemeltem a fejem a válláról, és a szemébe néztem:

- Harry! Miért? Miért vígasztalt meg mindig, amikor nyafogni támad kedvem, miért mondod, hogy bírsz, miért tűröd el az én kis féltékenységi jeleneteimet? Miért?

-  Mert fontos vagy nekem Jessie! Nagyon fontos! - mondta, majd elnevettem magam:

- Bocsi, hogy ezzel jövök, de akkor komolyan gondoltad, hogy várni fogsz rám?

- Igen. - jelentette ki. Elmosolyodtam:

- Hát már nem kell! :)

- Hogy hogy? - nézett rám értetlenül. Felsóhajtottam:

- Szerelmes vagyok.

- Az király. Mondd meg neki. - javasolta. Erre megint felsóhajtottam:

- Már elmondtam.

- És mit válaszolt? - ekkor mélyen a szemébe néztem:

- Azt, hogy "Az király. Mondd meg neki.". - mondtam. Mosolyogtam egyet, majd Harry közelebbhajolt és megcsókolt. 

Vagy kb. 2 percig csókolózhattunk, amikor Louis megint zörgetni kezdett az ajtón:

- Jessie most komolyan! Engedj be! Beszélnünk kell! - dörömbölt. Elkaptam a fejem. Harry rám nézett:

- Mi a baj?

- Louis már megint itt van! Nekem is beszédem van vele... - mondtam,majd kinyitottam az ajtót. Louis betódult rajta:

- Na jó, figyelj!.... Hé, mit keres itt Harry tele rú

zsnyommal? - kérdezte rögtön. Felé fordultam:

- Nem, te figyelj! Semmi közöd ahhoz, miért rúzsnyomos Harry, és hogy miért van a szobámban. Van magánéletem. És érzéseim! - kiabáltam. Louis szomorúan megszólalt:

- Sajnálom, én.. én azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek! Egy görény voltam, csak a fociimádat beszélt belőlem!

- Hát akkor köszönd annak, hogy többé nem bocsájtom meg! ... Ja és ha annyira akarod tudni, hogy mit keres itt Harry... Ő törődött velem, és megnézte mi bajom van! Engedte, hogy kisírjam magam a vállán, és akkor jöttem rá, hogy ő az, aki törődik velem. Akit érdekel, hogy szenvedek-e Mirandával, vagy nem. Akit érdekel, hogy boldog legyek. És most csak két dolgot nem tudok elképzelni: 1. Hogyan bízhattam meg benned három héten át?! 2. Hogy várathattam meg Harryt a válaszommal. Ja és csakhogy tudd: Harry az új kedvencem! - jelentettem be, majd kitessékeltem. Szeretem Harryt, és ez nem tartozik senki másra, csak ránk. Pont.

Helló Kedves Olvasó! :) Itt az újabb ropogós fejezet, tele érzelemmel és izgalmakkal. Remélem mindenki elégedett, és ír egykét kommentet vagy szavaz valamelyik kérdőíven. :) De most mennem kell blogolni! Azután pedig sütöget a család. :P Nyamm!

Jó nyarat:

Mrs.Tomlinson‹3